nemzetközi hírek

2021-08-18
Elmérgesedő építőipari viták: sokszor avatkozik be az igazságügyi szakértő
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
Az építkezések és a felújítások számának felfutásával párhuzamosan egyre több a vita is, amikor beruházók és építők, illetve fő- és alvállalkozók nem tudnak megegyezni. Ezt mutatja az is, hogy tavaly, a világjárvány ellenére, csak kismértékben csökkent az olyan vitás helyzetek száma, amikor az egyik fél kérésére egy közjegyző igazságügyi szakértőt rendelt ki, az idei első félévben időarányosan pedig már elérte a 2019-es csúcsot.
tovább
2021-08-18
Sajtószabadságot, női jogokat és elfogadást hirdettek a tálibok első sajtótájékoztatójukon
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
Megtartották első sajtótájékoztatójukat a tálibok az afganisztáni hatalomátvétel után. Az eseményen elfogadó vezetést, a női jogok tiszteletben tartását és sajtószabadságot hirdettek – amíg azok kompatibilisek az iszlám törvénykezéssel.
tovább
2021-08-18
Elszántnak tűnik a forint, de a 350-es szint már túl nagy falat lehet
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
Az utóbbi hetekben többször nekifutott a 350-es lélektani határnak a forint, azonban eddig nem sikerült áttörnie. Így most a 350-352-es szűk sávban ragadt be az euróval szembeni jegyzés, ami persze nem zárja ki, hogy innen még jöjjön egy sikeres kitörési kísérlet.
tovább
2021-08-18
Elengedik a tálibok azokat, akik menekülni akarnak
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
A tálibok beleegyeztek abba, hogy biztonságos elvonulást engedélyeznek Afganisztánból az amerikaiak által irányított kimenekítéshez csatlakozni igyekvő civileknek - közölte Joe Biden elnök nemzetbiztonsági tanácsadója kedden, bár az amerikaiak, afgán szövetségeseik és mások evakuálásának befejezésére vonatkozó menetrendet még ki kell dolgozni az ország új vezetőivel.
tovább
2021-08-18
Emelkedés jöhet az európai tőzsdéken, az inflációs adatokra figyelnek ma a befektetők
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
Az amerikai tőzsdék mínuszban fejezték be a napot tegnap, mindhárom vezető részvényindex lejjebb került, ami részben annak köszönhető, hogy a befektetők a koronavírusos fertőzések számának emelkedése miatt aggódnak, illetve a kiskereskedelmi forgalom is gyengébb volt. Az ázsiai piacokon többnyire emelkedés látható, míg Európában hasonló tendencia várható.
tovább
2021-08-18
Megemelte a CIG Pannónia célárfolyamát a Concorde
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
Semleges ajánlását változatlanul hagyva az eddigi 340 forintról 355 forintra növelte a CIG Pannónia részvényeire vonatkozó célárfolyamát a Concorde a tegnapi gyorsjelentést követően. A biztosító 2023-as díjbevételcéljának 78%-a valósulhat meg.
tovább
2021-08-18
A Boston Dyamics robotjai lassan megnyernék a Ninja Warriort
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
Új videót tett közzé a Boston Dynamics, amelyben kétlábú robotja, az Atlas két példánya minden korábbinál összetettebb gyakorlatot mutatnak be. A gépek a produkciót két hátraszaltóval zárják le.
tovább
2021-08-18
Még mindig óvatos a Fed, pedig a dollár már ugrásra kész
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
Egyelőre nehéz megmondani, milyen hatásai lehetnek a gazdaságra a koronavírus-fertőzések megugrásának – mondta kedden Jerome Powell amerikai jegybankelnök. A Fed továbbra is óvatos a szigorítást illetően, pedig a dollár már kezdené beárazni a lépést, tegnap öthónapos csúcsra erősödött.
tovább
2021-08-18
Kemény és ijesztő negyedik hullám jöhet Szlávik János szerint, a delta variánst meg kell állítani
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
El kell gondolkozni azon, hogyan lehet megállítani a delta variánst - jelentette ki Szlávik János infektológus főorvos a TV2 műsorában. Szerinte a delta variáns súlyosságát nehéz megállapítani, de veszélyesebb lehet a fiatalokra. A negyedik hullám a sok eset miatt lehet ijesztő és kemény, de a kórházakon már nem lesz akkora terhelés. 
tovább
2021-08-18
Tovább robog a Masterplast-gyorsvonat, új csúcson a bevétel és a nyereség
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
Tovább dübörög az üzlet a Masterplastnál, a globális felújítási láz és az egészségipar új történelmi rekordra repítette a második negyedévben a cég árbevételét és profitszámait. 2021. első félévében a vállalat adózott eredménye már több mint 40 százalékkal meghaladta a teljes 2020. évi profitot – derül ki a Masterplast ma reggel publikált féléves jelentéséből.
tovább
2021-08-18
Kemény és ijesztő negyedik hullám jöhet Szlávik János szerint, szigorítást javasol
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
El kell gondolkozni azon, hogyan lehet megállítani a delta variánst - jelentette ki Szlávik János infektológus főorvos a TV2 műsorában. Szerinte a delta variáns súlyosságát nehéz megállapítani, de veszélyesebb lehet a fiatalokra. A negyedik hullám a sok eset miatt lehet ijesztő és kemény, de a kórházakon már nem lesz akkora terhelés.
tovább
2021-08-18
Zacher: gyorsan növelni kellene a gyerekek átoltottságát, mert berobbanhat a járvány
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
A 60%-ot közelítő itthoni átoltottság még mindig nem elég és főként a gyermekek, fiatalok körében minél előbb növelni kellene, mert azzal kivédhetnénk egy újabb jelentős járványhullámot, ami az iskolakezdés utáni hetekben a szakértők szerint elindulhat – lényegében ezeket hangsúlyozza az Indexnek nyilatkozva Zacher Gábor, a Hatvani Kórház főorvosa. A hétvégi buszbalesettel is párhuzamot vont, amikor azt mondta, hogy az eddig járványhullámok csúcsán annyian haltak meg naponta (200-300 fő) a Co..
tovább
2021-08-18
Milliárdos nyereség a Takarék Jelzálogbanknál, jönnek a zöld jelzáloglevelek
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
Az egy évvel korábbival szinte megegyező adózás előtti eredménnyel zárta az első félévet a Takarék Jelzálogbank, adózás után 6%-kal maradt el a profit a tavalyitól. A kereskedelmi banki partnerek jelzálog-refinanszírozójaként működő társaság aktivitása erősödött, és az MNB új programjainak megfelelően készülnek zöld jelzáloglevelek kibocsátására is.
tovább
2021-08-18
Nem kellett sokáig kutakodni az adóhivatalnak: minden negyedik építőipari cégnél találtak valamit
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
Az idén eddig a több mint kétezer építőipari ellenőrzésből 550 esetben talált jogsértést az adóhivatal. A februárban felállított gazdaságfehérítő bizottság, amelynek feladata, hogy tisztítsa a gazdaságot, ezzel pedig újabb adócsökkentésekhez teremtsen fedezetet, képes lehet az ágazatban dolgozó munkavállalók megvédésére is - tájékoztatta Izer Norbert az MTI-t.
tovább
2021-08-18
Úgy tűnik, már csak horroráron nyaralhatsz Magyarországon
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
Nem kérdés, hogy az ágazatok közül a turizmus kapta a legsúlyosabb sebeket a Covid-válság közepette. A vérszegény állami segítségnyújtás miatt pedig az ágazat szereplői maguk próbálják ezt begyógyítani. Lehetett volna másképp is, például egy erős Kurzarbeittal (bértámogatással), de ami elmúlt, azon nem könnyű változtatni. Az összeomlás után most árrobbanás és munkaerőhiány jellemzi az ágazatot, ami a szolgáltatásminőség kapcsán is kérdéseket vet fel. Idén nyárra így eljutottunk oda, hogy egyr..
tovább