nemzetközi hírek
2023-10-10
Átírta a kormány a lex akkugyár jogszabályt, de maradt egy kiskapu
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
Megjelent az úgynevezett "lex akkugyár" kormányrendeletre vonatkozó részletes kormányzati magyarázó utasítás a Hivatalos Értesítőben. A kormány azt közölte, hogy a kivételezés lehetőségét kizárólag a Dunaferr megmentése céljából vezették be a környezetszennyezési szabályokat megsértő vállalatok esetében, azonban a most megjelent szöveg alapján mégis több szereplőre vonatkozhat majd a lazább keretrendszer.
tovább
2023-10-10
Felvétel került elő az Izrael elleni támadás kezdetéről: így indult meg a Hamász rajtaütése
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
Felvétel került elő a szombat reggeli, Izrael elleni támadás korai szakaszából. Az látható rajta, ahogy a Hamász motorosai megindulnak a gázai kerítéstől mindössze négy kilométerre található Be’eri kibuc felé.
tovább
2023-10-10
Megvan, mit kell tennie Magyarországnak! Gyökeres változásokat kérnek tőlünk
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
Többek között a forgalomalapú ágazati különadók csökkentését, valamint a telefonhívásokra, illetve az sms-ekre kivetett távközlési adó fokozatos kivezetését javasolja a magyar döntéshozók számára a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) Going for Growth című jelentésének idei kiadása, amely a fenntartható növekedés biztosítását célzó szakpolitikai intézkedésekre tett javaslatokat a tagállamok számára. Az OECD emellett a helyi vasúthálózatokba történő beruházások növelését is..
tovább
2023-10-10
Újabb háború robbant ki - Ide menekül most a pénz
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
A hétvégén kitört az izraeli-palesztin háború, amire azonnal érkezett is a rövid életű zsigeri pánikreakció a tőzsdéken, a befektetők állampapírba és nemesfémekbe menekültek, de persze a hadi részvények is jó menedéknek bizonyultak. Van azonban egy szektor, aminek a vállalatai ugyancsak nagyot profitálhatnak a bizonytalan geopolitikai helyzetből, a tegnapi nap folyamán mégsem volt akkora tolongás a befektetők felől a szektor részvényeinél, mint például a hadipari részvényeknél. Adódik a kérdé..
tovább
2023-10-10
Kipörgött a rezsiemelés hatása, beszakadt az infláció
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
Érdemben, a Portfolio kalkulációi szerint 0,8%-ponttal, mérsékelte idén szeptemberben az éves alapú inflációt az, hogy a tavaly nyári rezsiváltozások akkor megugrasztották a lakossági gáz- és áram egységárát, ami most kipörgött a bázisból. A KSH ma közzétett adatai azt is jelzik, hogy a gázárak esése mellett a PB-gázpalack cseredíja továbbra is magasan maradt, az egységes fűrészelt tűzifa ára pedig újra meglódult a fűtési szezon kezdetéhez közeledve.
tovább
2023-10-10
Az állam a MÁV-csoport jelentős részét adja el egy magántőkealapnak
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
A MÁV-csoporthoz tartozó MÁV Vagon Kft. többségi részét privatizálhatják: a vasúttársaság bejelentése szerint a cég 75 százalékát adják el, hogy magántőkét vonjanak be. Azt viszont hangsúlyozzák, cég ugyanakkor továbbra is a MÁV–Volán-csoport leányvállalata marad, így a munkavállalók foglalkoztatásának feltételeit nem befolyásolja a tulajdonosi szerkezet változása. Az új tulajdonos a Hernádi Zsolt érdekeltségéhez sorolt egyik magántőke alap leányvállalata lesz.
tovább
2023-10-10
Kiszivárgott: pillanatok alatt Szíria és Amerika háborújává eszkalálódhat az izraeli konfliktus
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
Franciaország közvetítésével megüzente Izrael a Hezbollahnak, hogy ha beavatkoznak a Hamász ellen indított háborúba, Izrael támadást indít Szíria ellen és tűz alá veszi Damaszkuszt és Bassár el-Aszad szír elnököt is – értesült az izraeli Ynet. Azt is kijelentették, hogy az Egyesült Államok is be fog avatkozni a háborúba Izrael oldalán.
tovább
2023-10-10
Az MTA erős véleményt fogalmazott meg a magyarországi akkumulátorgyárakról
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
Az utóbbi hónapokban a magyar akkumulátorgyártás tervezett és már működő üzemei körül kialakult helyzetre reagálva állásfoglalást adott ki az MTA Fenntartható Fejlődés Elnöki Bizottsága, amelyben azt írják, az akkumulátorgyártás összetett hatásait nem lehet csak egy meghatározott nézőpont alapján értékelni. Az üzemek működésének környezeti, gazdasági és társadalmi hatásait teljes komplexitásukban, a fenntartható fejlődés elveinek figyelembevételével kell vizsgálni, de így is jelentős kihíváso..
tovább
2023-10-10
Érzelmi megterhelés a munkahelyen? Egyáltalán nem magánügy a mentális egészség
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
A mentális egészséghez való jog alapjog - erre hívja fel a figyelmet 1992 óta a mentális egészség világnapja október 10-én. A téma aktualitását mi sem támasztja alá jobban, mint az tény, hogy a depresszió mértéke a fiatalok, azaz a jövő munkavállalói körében drámaian, több egymástól független kutatás szerint is min. 50%-kal megnőtt. A Covid alatt kialakult távolságtartás, ennek köszönhetően a társas támogatás hiánya, az elmagányosodásra amúgy is sokkal inkább hajlamosító nagyvárosokban a home..
tovább
2023-10-10
Infláció: pesszimista verdiktet mondtak az elemzők
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
Összességében az elemzők egyetértenek abban, hogy bár szeptemberben némi enyhülés volt az inflációs nyomásban, a jövőbeli kihívások miatt továbbra is óvatosnak kell lennünk mind a gazdaságpolitikai döntéshozóknak, mind a befektetőknek. A következő hónapokban az inflációs trendek alakulása és a geopolitikai feszültségek alakulása kulcsfontosságú lesz a magyar gazdaság szempontjából.
tovább
2023-10-10
Annyira meleg van Horvátországban, hogy még tart a strandszezon
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
Megdőlt az októberi hőmérsékleti rekord Horvátországban, az elmúlt hétvégén emberek özönlötték el a tengerpartokat, amely az évnek ebben a szakában meglehetősen szokatlan - írja a Croatia Week.
tovább
2023-10-10
Ennyi volt: bezár a szexbotrány miatt össztűzbe került hedge fund
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
Bezárja kapuit Az Odey Asset Management vagyonkezelési üzletága, néhány hónappal azt követően, hogy Crispin Odey alapító szexbotrányba keveredett – számol be a hírről a Financial Times.
tovább
2023-10-10
Új típusú lakásárindexet indítottak a magyar piacon
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
Elstartolt az ingatlan.com új lakásárindexe, amely hosszú és rövid távon mutatja be a lakáspiaci trendeket, ezen belül a lakóingatlanok árának változását országos és regionális szinten - derül ki a társaság keddi sajtótájékoztatóján Budapesten. A legfrissebb lakásárindex szerint az idei harmadik negyedévben 0,8 százalékkal mérséklődtek az országos átlagárak az előző negyedévhez képest.
tovább
2023-10-10
Bejelentették: nemzeti egységkormány alakul Izraelben
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
Kedden várhatóan nemzeti egységkormány alakul Izraelben a jelenlegi Netanjahu-kormány és az ellenzék egyes tagjaiból – írja a Sky News.
tovább
2023-10-10
Kína mindent bevet, hogy mentse a gazdaságot, új stimulust jelentettek be
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság
A Bloomberg helyi forrásai szerint Kína azt fontolgatja, hogy legalább 1000 milliárd jüan (137 milliárd dollár) további államadósság kibocsátásával növeli 2023-as költségvetési hiányát. A forrásokat infrastrukturális projektekre, többek között víztározási kezdeményezésekre fordítanák, mivel a kormány célja a gazdasági növekedés fenntartása és az 5% körüli hivatalos éves cél elérése.
tovább
