Vagyonadó

A kormány 2026. október 6-án közzétette és társadalmi vitára bocsátotta a vagyonadó tervezetét. A tervezet számos olyan kérdésre ad konkrét választ, amelyekről korábban – a szűkre szabott kormányzati kommunikáció és a nemzetközi tapasztalatok alapján – csak elemzések és feltételezések készülhettek.

FRISSÍTÉS: 2026. október 6-án megjelent a vagyonadó tervezete. A tervezet legfontosabb rendelkezéseit legfrissebb összefoglalónkban mutatjuk be:

A vagyonadó tervezete – összefoglaló

 

A tervezet megjelenésével a korábbi elemzésekben vizsgált számos kérdés már a konkrét szabályozási javaslat tükrében is értékelhető. Korábbi cikkeink ugyanakkor továbbra is fontos háttéranyagot jelentenek: azokat a tervezet közzététele előtt, az akkor rendelkezésre álló információk alapján készítettük, és azt vizsgáltuk bennük, hogy a várható magyar szabályozás milyen irányokat követhet, illetve milyen kérdések merülhetnek fel a vagyonadó bevezetésével kapcsolatban.

A korábbi elképzelések szerint általános, nettó vagyonadó kerülhetett bevezetésre. Az „általános” jelző arra utalt, hogy az adóztatás a vagyontárgyak széles körére terjedhet ki, azok formájától függetlenül, és csak kevés kivétel – például egyes háztartási vagyontárgyak – jelenhet meg a rendszerben. A „nettó” jelző pedig arra utalt, hogy az adó alapja nem a teljes vagyon értéke, hanem a vagyonelemek és a kapcsolódó tartozások, kötelezettségek értékének különbözete lehet.

A magyar szabályozás kialakításának vizsgálata során különösen fontosak lehetnek a nemzetközi tapasztalatok. Érdemes megérteni, hogy mely megoldások járultak hozzá a vagyonadók működéséhez, és mely szabályok, illetve gyakorlati problémák vezettek azok megszüntetéséhez egyes országokban.

A tervezet megjelenését megelőzően indított pmXpress sorozatunkban a vagyonadó legfontosabb gyakorlati és szabályozási kérdéseit jártuk körül, a nemzetközi tapasztalatokra is figyelemmel. Mivel a korábbi kormányzati kommunikáció alapján a tervezett magyar szabályozás kialakításában a svájci modell is fontos viszonyítási pont lehetett, elemzéseinkben kiemelt figyelmet fordítottunk a svájci vagyonadó-rendszer sajátosságaira.

Az alábbi öt cikk a vagyonadó tervezetének megjelenése előtt, az akkor ismert információk alapján készült. A cikkek ezért nem a jelenleg megismert tervezet rendelkezéseit ismertetik, hanem azt mutatják be, hogy a tervezet közzététele előtt milyen szempontok és kérdések alapján lehetett vizsgálni a várható szabályozást.

Sorozatunk 1. részében a vagyonadó alapvető jellegzetességeit mutattuk be. Az itt érintett aspektusokat vagyonadó sorozatunk későbbi részeiben részletesebben is kibonttuk.

Sorozatunk 2. részében az adóalanyok körének meghatározását vizsgáltuk.

Sorozatunk 3. részében azt a kérdést jártuk körbe, hogy mi lehet az adó tárgya.

Sorozatunk 4. részében azt vizsgáltuk meg gyakorlati példák segítségével, hogy hogyan határozható meg a vagyonadó alapja.

Sorozatunk 5. részében azt vettük végig, hogy milyen gyakorlati teendőket, milyen lépéseket érdemes már most átgondolni, megtenni azon személyeknek, akiket a vagyonadó érinteni fog.

 

A tervezet 2026. október 6-i megjelenésével új szakasz kezdődött a vagyonadó szabályozásának kialakításában. A legfrissebb összefoglalónkban már a közzétett tervezet alapján mutatjuk be a tervezet legfontosabb rendelkezéseit.

Hamarosan pedig részletesen bemutatjuk a vagyonadóval kapcsolatos bevallási, adatszolgáltatási és egyéb eljárási szabályokat is.