PMX Tax Seminar - Meghívó
2018-10-19

Kedves Ügyfelünk!

Örömmel értesítjük, hogy 2018 második felében is folytatódik a {pmx} tax seminar sorozatunk, melynek következő találkozójára 2018. november 21-én kerül sor
 

Adóváltozások 2018-2019

címmel. 

Az adójogszabály változások eddigi számát tekintve közel sem beszélhetünk olyan sok és nagymértékű változásról, mint a 2017-es év esetében, ugyanakkor egyértelműen vannak nagyobb jelentőséggel bíró kérdések

Így a soron következő {pmx} Tax Seminar-on mindenképen szó esik majd – többek között - az alábbi témakörökről:

  • Cafeteria 2019 – Kedvezményes juttatási lehetőségek 2019-ben
    Bár a kormányzat lényegében Karthágo sorsára ítélte a munkáltatói béren kívüli juttatásokat, azért maradt még mozgástér a munkaerő megtartását, motiválását lehetővé tevő és ráadásul adóelőnyökkel is járó juttatásokra.

     
  • E-számlák és e-számviteli bizonylatok – elektronikus számlázás és archiválás
    A NAV online számla adatszolgáltatás árnyékában hatályba lépett az új digitális archiválási rendelet, amely komoly könnyítéseket hoz az e-számlakezelés területén. Érdemes ezt megismerni és ebbe az irányba elindítani a cégeinket, mert nem csak hatékonyabb, gyorsabb, olcsóbb, de még környezetkímélő is.
     
  • Master file, local file, CbCR
    Banánhéjkeringő, avagy hogyan kerüljük el a transzferár dokumentáció készítés, készíttetés csapdáit. És a legfontosabbak, amit az új TP szabályokról tudni kell … 
  • A környezetvédelmi termékdíjat érintő változások 
    Mit jelent a gyakorlatban a műanyag zacskókra vonatkozó, differenciált mértékű, darab alapú díjtétel alkalmazásának bevezetése?

Természetesen a fentieken kívül is érintünk még fontos témákat, valamint összegyűjtöttünk néhány olyan kérdéskört, amelyek az elmúlt időszakban többször is visszatértek, így arra gondoltunk, hogy érdemes lehet ezeket újra elővenni, és személyesen egy átfogó, részletesebb leírást adni róluk. Ilyen kérdéskör volt többek között a

  • Külföldi illetőségű munkavállaló foglalkoztatása – társadalombiztosítási díj és egyéb, foglalkoztatással kapcsolatos adókérdések
     
  • Magyarországi áfa regisztrációra és telephelyre vonatkozó tények és kérdések

is.

Tekintettel arra, hogy a fent felsorolt pontokat illetően még bármikor bekövetkezhetnek módosítások, kiegészítések, a megadott lista korántsem végleges, előfordulhat, hogy a november végi előadásunkig még változtatnunk kell rajta.

Továbbá, annak érdekében, hogy az Önöket leginkább foglalkoztató témákat érinthessük szemináriumunk során, kérjük javaslataikat legkésőbb november 9-ig az
info@pmxconsulting.hu e-mail címre legyenek szívesek megküldeni.
 

A {pmx} tax seminar pontos helyszíne és időpontja:

 Casati Budapest Hotel Lounge terem

Budapest, Paulay Ede utca 31.

2018. november 21. - szerda

14:00-17:00 óra
(Parkolásra a környező utcákban van lehetőség, valamint a Centrál Passage Parkolóházban. A Parkolóháznak két bejárata van, az egyik a Paulay Ede utca 3. szám felől, a másik pedig a Király utca 8-10-ből. A parkolási díj 580 Ft/ óra.)

 

Kérjük, amennyiben döntött a részvételéről, legyen kedves e-mailben vagy telefonon jelezni azt felénk:

info@pmxconsulting.hu

06 1 272 7885

Természetesen a {pmx} tax seminar minden Ügyfelünk részére díjmentes.

 
 

A Casati Budapest Hotel a VI. kerületben, a Paulay Ede utcában található, sétatávolságra a Deák Ferenc tértől, valamint az Oktogontól. Az alábbi térkép segít a tájékozódásban.

 

Bízunk benne, hogy számíthatunk az Ön megtisztelő részvételére.

További szép napot kívánok a  {pmx} csapata nevében,

                                                                                 

Szalai János

Partner