Megjelent az Európai Unió tevékenységéről szóló 2013. évi általános jelentés
2014-01-21

Január 21-én az Európai Unió Bizottsága közzétette éves általános jelentését, melyben az adópolitikai koordinációt jelölte meg olyan fő tényezőként, mely leginkább meg tudja erősíteni  Európa növekedését. Ennek kapcsán két cselekvési területet is azonosítottak.

Először is megerősített együttműködés szükséges a pénzügyi tranzakciós adó alkalmazásában, mely alacsony adókulcsokat, széles adóalapot teremtene, és létrehozna egy biztonsági hálót a pénzügyi szektor kivándorlásának megelőzésére is. 

A második terület pedig az adókikerülés és az agresszív adótervezés elleni harc. Ennek kapcsán a következő kezdeményezések születtek:

- a Bizottság javalata az automatikus információcserének az osztalékokra, tőkenyereségekre és a pénzügyi jövedelmek más formáira való kiterjesztéséről,

- az OECD adóalap erózió és nyereségmozgatás elleni tervének támogatása,

- az Európai Unió anya-leányvállalati irányelvének módosítása,

- a gyorsreagálási mechanizmus bevezetése az ÁFA csalások ellen,

- tárgyalások nagyobb megtakarításokat terhelő adókról számos szomszédos állammal, mint pl. Andorra, Monaco, Liechtenstein, San Marino és Svájc.