+36 1 272 7885
hu en

Valóban telephelyet keletkeztet, ha a vezető tisztségviselő home office-ban dolgozik?
2020-10-15

Valóban telephelyet keletkeztet, ha a vezető tisztségviselő home office-ban dolgozik?

A COVID-19 pandémia kapcsán számos különféle hír jelenik meg a médiában attól függően, hogy mi a hír szerzőjének célja, tevékenysége, szándéka. Mivel a COVID-19 jelentősen átrendezte életünk szinte minden dimenzióját, így a hírek között értelemszerűen találhatunk adózási témájúakat is.

A közelmúltban például a COVID-19 miatti home office vonatkozásában az iparűzési adó kockázataira hívták fel a figyelmet online szakmai anyagokban. Átolvasva ezeket a tájékoztatókat a klasszikus vicc jutott eszünkbe, a „Moszkvában Mercédeszeket osztogatnak…” kezdetű, amely azonban úgy fejeződik be, hogy „…a hír igaz, de Leningrádban, Volgákat és fosztogatnak”.



Röviden összefoglalva az, hogy ha egy társaság ügyvezetője, cégvezetője, HR., vagy pénzügyi vezetője stb. a pandémia miatt home office-ban dolgozik a saját lakásából és ez a lakás történetesen a társaság székhelyétől, telephelyétől eltérő önkormányzat területén van, akkor a társaságnak „bizonyos esetekben” iparűzési adó (IPA) szempontból telephelye keletkezhet a dolgozó, vezető tisztségviselő lakása szerinti önkormányzatnál.

Mivel a több önkormányzat illetékességi területén végzett vállalkozói tevékenység esetén a hatályos jogszabály a társaság IPA alapjának önkormányzatok közötti megosztását írja elő, így a cikkek szerint adókockázatot fut az adóalany, ha a munkavállaló home office-ban történő munkavégzése telephelyet keletkeztet.



Természetesen nem. A cikkekben példaként felhozott Kúria ítéletekben foglalt tények és körülmények részletezése erősen meg lett húzva, szűrve, ezáltal csak az maradt az anyagokban, ami az adókockázatot támasztja alá és az már nem, ami teljes képet adott volna magáról a Kúria ítéletről, illetve más fényben mutatta volna be az ügyletet.

Míg a cikkek szerint az egyik Kúria ítéletben az ügyvezető otthona és az onnan folytatott banki műveletek, postai levelezés megalapozzák a telephellyé válást, úgy a teljes ítélet [kvf.35.704/2014/7] bemutatja, hogy a fuvarszervezéssel foglalkozó társaság központi ügyintézésének a helyszíne volt a perbeli társaság ügyvezetőjének lakása, ahonnan „végezték az üzemanyag elszámolásokat, a banki műveleteket, okmányirodai ügyintézést, részben innen szervezték a fuvarokat, és innen gyakorolták a munkáltatói utasítási és ellenőrzési jogokat, a felperes a részére érkező iratoknak postai utánküldését erre a címre kérte.”

A munkáltatói jogok gyakorlása és annak helyszíne olyan esetekben kulcsfontosságú, mint például a perbeli fuvarszervezés, fuvaroztatás. Hiszen a sofőrök folyamatosan úton vannak (településen kívüli változó munkahelyen), így az ő költségeiket a megosztásnál a tényleges irányítás helyének önkormányzatához rendeli a helyi adó törvény, ami a perbeli esetben a központi ügyintézés helye volt.

Azaz, a perbeli társaság központi ügyintésének helyszíne volt a társaság ügyvezetőjének lakása és onnan végezték a cikkben hivatkozott tevékenységen túl azokat az összetett gazdasági tevékenységeket, ami alapján a Kúria is megerősítette a bíróság véleményét, hogy a perbeli társaság központi ügyintézési helyén (lakás) folytatott tevékenység nyereség-, illetőleg jövedelemszerzésre irányuló tevékenység és így IPA köteles.

A második ítéletben a cikkek szerint „a külső helyszínen foglalkoztatott egyetlen adminisztrátor munkavégzése is tartós üzleti tevékenységnek minősül, és ezzel adókötelezettséget is jelent”, ami azt sugalmazza, hogy egyetlen személy is elég a telephellyé váláshoz, más nem is kell. Ezzel szemben az ítélet [kvf 35.249/2007/8] mindössze csak azt rögzítette, hogy a perbeli társaság biztosítási tevékenysége keretében létrehozott egy telephelyet és ott 1 fő adminisztrátort foglalkoztatott, amely telephelyen véleménye szerint csak biztosításközvetítő tevékenységet folytat, ami szerinte nem a főtevékenysége, így nem kell az IPA alapját a létrehozott telephelyre is allokálnia.

Éppen ezért azt állítani, hogy önmagában már azért iparűzési adó szempontból telephelye keletkezik egy társaságnak az adott önkormányzat területén, mert az ügyvezetője, pénzügyi vagy HR vezetője stb. a saját otthonából végzi a munkáját, nem áll összhangban a hatályos szabályozással.

Természetesen lehetnek olyan szélsőséges esetek, mint amilyenek a fent hivatkozott 2014-es Kúria ítéletben szerepelnek, de ezek értelemszerűen nem összehasonlíthatók a normál, home office-ban történő munkavégzés körülményeivel.


Végezetül még egy fontos tényezőre, az adókockázat összegszerű nagyságrendjének kérdésére is fel kell hívni a figyelmet.

Például, a személyi és eszközráfordítás alapú adóalapmegosztási módszer esetén valójában az adott önkormányzat területén foglalkoztatott, jelen esetben jellemzően egyetlen személy összes személyi jellegű ráfordítását kell a cég összes személyi jellegű ráfordításához viszonyítani. Az eszközráfordítás alapú megosztási arányszámhoz pedig az adott önkormányzat területén használt eszközök (ami esetünkben jellemzően egy laptop, egy mobiltelefon és adott esetben egy személygépkocsi lehet) IPA törvény szerinti eszközráfordítás értékét kell a cég teljes eszközráfordítás értékéhez viszonyítani és megállapítani az eszközráfordítás megosztási arányszámot. S ezen kettő alapján kell az IPA törvény szabályai szerint kiszámítani a kombinált arányszámot és meghatározni az adott önkormányzat területére eső adóalapot. 

Jól érzékelhető a fentiekből, hogy egyetlen személyhez tartozó személyi jellegű ráfordítás és a hozzá tartozó eszközérték alapján számított megosztási arányszám jellemzően nagyon alacsony lesz, azaz az ebből számítható iparűzési adó értéke is várhatóan nem jelentős összegű, néhány tíz- vagy egy-két százezer forint nagyságrendű lehet egy milliárdos cégszintű IPA alappal és így közel kétszázmilliós IPA kötelezettséggel rendelkező adózónál.

Ezt is mindenképpen értékelni kell, amikor a „home office, mint iparűzési adó telephely” kockázatot méri fel egy vállalkozás.