Multinacionális vállalatok új adatszolgáltatási kötelezettsége
2017-03-10

A Nemzetgazdasági Minisztérium mai napon közzétett törvénytervezete új adatszolgáltatási kötelezettséget ír elő a multinacionális vállalatcsoportok tagjainak, amit először a 2016-os pénzügyi évről kell teljesíteni, elmulasztása pedig 20 millió forintig terjedő mulasztási bírsággal sújtható.

Előzmények: Az Európai Bizottság 2012. december 6-i közleményében kiemelte, hogy határozottan elő kell mozdítani az adóügyi automatikus információcserét, mint az adózás területén az átláthatóság és az információcsere jövőbeli európai és nemzetközi eszközét. Az Európai Tanács a 2013. május 22-i következtetéseiben az adókijátszás és az agresszív adótervezés elleni küzdelem céljából kérte az automatikus információcsere uniós és világszintű kiterjesztését.

Ezzel párhuzamosan Az OECD közzé tette, a G20-ak vezetői pedig elfogadták az adóalap-erózióval és a nyereségátcsoportosítással kapcsolatos cselekvési tervet (BEPS cselekvési terv), melynek 13. pontjához kapcsolódóan több standard született a multinacionális vállalatcsoportok által teljesítendő adatszolgáltatásról, amelyek a cégcsoport szintű és a helyi szintű transzferár-nyilvántartásra és az országonkénti jelentésre is kiterjednek.

Legutóbb a Miniszterek Tanácsa elfogadta az adózás területén való közigazgatási együttműködésről szóló 2011/16/EU tanácsi irányelvnek az adózás területére vonatkozó kötelező automatikus információcsere tekintetében történő módosításáról szóló 2016/881/EU tanácsi irányelvet.

Az irányelv alapján a multinacionális vállalatcsoportoknak minden évben országonkénti jelentést kell beadniuk, amelyben meg kell adniuk a bevétel összegét, az adózás előtti eredményt, valamint a megfizetett és az esedékes nyereségadót minden egyes olyan adójogrendszer (állam, illetve terület) tekintetében, amelyben üzleti tevékenységet folytatnak. A multinacionális vállalatcsoportoknak a foglalkoztatotti létszámukról, jegyzett tőkéjükről, felhalmozott nyereségükről és tárgyi eszközeikről is adatot kell szolgáltatniuk minden egyes adójogrendszer (állam, illetve terület) vonatkozásában. Végül az ilyen vállalatcsoportoknak fel kell tüntetniük a csoporthoz tartozó minden olyan gazdálkodó egységet, amely az adott adójogrendszerben (államban, illetve területen) üzleti tevékenységet folytat, továbbá fel kell tüntetniük minden egyes gazdálkodó egység üzleti tevékenységeit.

A Nemzetgazdasági Minisztérium jogharmonizációs kötelezettségének eleget téve készítette el törvénytervezetét, mely új adatszolgáltatási és bejelentési kötelezettséget ír elő a multinacionális vállalatcsoportok magyarországi tagja számára is.

A rendelkezések közül kiemelendő, hogy az adatszolgáltatást először "a 2016. január 1-jén vagy azt követően kezdődő adatszolgáltatási pénzügyi év utolsó napját követő 12 hónapon belül kell teljesíteni az állami adóhatóság felé", melynek elmulasztása 20 millió forintig terjedő mulasztási bírság kiszabását vonhatja maga után. Az így beérkezett adatokat az állami adóhatóságok automatikus információcsere keretében továbbítják egymásnak. A más tagállamtól beérkezett adatokat az adóhatóság a szokásos piaci ár megállapításához, az adóalap-erózióhoz és nyereségátcsoportosításhoz kapcsolódó kockázatelemzési, illetve gazdasági és statisztikai elemzési célra használhatja fel, de a szokásos piaci ár megállapításával összefüggő adó-és adóalap-módosítást nem alapíthatja kizárólag az automatikus információcsere keretében beérkezett adatokra. Viszont a beérkezett információkat további adóellenőrzési célból felhasználhatja, és ennek eredményeként a csoporttagok adókötelezettségét érintően megállapításokat tehet.

A törvénytervezet 2017. március 13-án 10.00 óráig véleményezhető.