A SZOCHO csökkentés hatásai - a KIVA-sok egyelőre kimaradnak?
2020-05-07

A SZOCHO csökkentés hatásai - a KIVA-sok egyelőre kimaradnak?

A 140/2020. Kormányrendelet a szociális hozzájárulási adót érintően is átmenetileg könnyítéseket vezet be 2020. július 1-jétől, illetve 2021. január 1-jétől a veszélyhelyzet megszűnéséig. Fontos információ, hogy tegnap éjjel megjelent a T/10314. számú törvényjavaslat, melynek elfogadása esetén a veszélyhelyzet megszűnését követően is hatályban maradnak az alábbiakban bemutatott, a szociális hozzájárulási adóhoz kapcsolódó könnyítések.

A könnyítések közül kiemelendő, hogy 2020. július 1-jétől a szocho mértéke 17,5%-ről 15,5%-ra csökken. Ezen módosítás több területet, adózási formát is érint, ennek megfelelően – néhol időben elcsúsztatva – összehangolták az egyes adónemek szabályait az adómérték csökkenésével.

A személyi jövedelemadózás szabályaival kapcsolatos, már idén júliustól alkalmazandó új szabály, hogy azokban az esetekben, mikor az összevont adóalapba tartozó jövedelem után a magánszemélynek kell megfizetnie a szocho-t (amit költségként nem számolhat el, és meg sem  térítik számára), a megállapított jövedelem 85%-a helyett immár 87%-át kell majd jövedelemként figyelembe venni. Ez automatikusan maga után vonja a személyi jövedelemadó kötelezettség növekedését is.

Csökken-e összességében az adóterhelés?

Számítási példa:


A fentiek megfelelően alkalmazandók már a személyi jövedelemadó-előleg számításánál is.

Ugyanígy 17,5%-ról 15,5%-ra csökken az ekho alap után a kifizető által fizetendő ekho mértéke, mely a személyi jövedelemadónál bemutatotthoz képest nagyobb megtakarítást eredményez:


Az utolsó, már júliusban hatályosuló kedvezmény, hogy a főállású katások esetében a biztosítotti ellátások (pl. táppénz, álláskeresési járadék) számításának alapja 3,66%-kos emeléssel 164 ezer Ft-ra, magasabb összegű tételes adó fizetése esetén pedig 3,98%-os emeléssel 170 ezer Ft-ra .

A KIVA adózási módot választók azonban a Kormányrendelet alapján csak 2021. január 1-jétől számíthatnak könnyítésekre, ha a veszélyhelyzet időközben nem szűnik meg (a T/10314. számú törvényjavaslat elfogadása esetén a rendelkezések nem csak a veszélyhelyzet idejére maradnak hatályban). Ettől az időponttól az adó mértéke 1%-kal 11%-ra csökken majd.

Ugyanakkor, ahogyan azt a SZÉP kártya adóterhelésének csökkenését is bemutatóhírben is jelezzük, az általános 2%-os szocho csökkentés számukra nem jelenik meg, mivel a KIVA ezt az adónemet is kiváltja. Így a KKV szektor egy jelentősebb részének adóterhelése egyelőre nem változik.